178. fuvar

Videó leírás

A leírást, Halgat Péter, Kamionos Petinek, a Kamionos Videók facebook oldal adminsztrátorának köszönhetjük!

Az úti film időtartama: 1:35:44.

Vágjunk is bele: Azzal szeretnék kezdeni, mint azt már korábbi bejegyzésembe olvashatták a csoporttagok, hogy nem leszek naprakész. Ez máris megmutatkozik, abba hogy a 177. Fuvarhoz nem készült fuvarfelvezető. Egyel fentebb kerültünk, mert a 178. Fuvarhoz már készül egy szép felvezető írás. A 177. Fuvar egy szép rövid utazás volt. A 178. Fuvar se lesz túl hosszú, ahogy az úti film időtartamából látható.

Most kezdődik a 178. Fuvarfelvezető: Rövid a megemlítések sorozata, és a mostanitól a 178, 179, és a 180. Fuvar előtti megemlítések ugyan abba az öltözékbe lesz látható Kótai Zoltán, mert egyszerre vette fel a megemlítéseket. Ezután irány Dortmund – D. Pótkocsi csere.

2015. június, 12. Belsőkamera rajongók nagy örömére, belsőkamera működik. Máris a 40. Számú autópályán vagyunk, ahol 27km-t fogunk menni. Út közbe zajvédő fal építését is láthatunk. Érkezünk hamarosan a pótkocsi csere helyszínéhez, de közbe Zoli a Céges és a saját navigációról kezd bele egy monológba. Eltérünk egy olyan útra, ahol 20, majd még kevesebb 10km/h-val kell közlekedni. Tud a Kamion 10km/h-val menni? Tud, csak nem szeret!!! Pótkocsi csere megtörtént, és olyan parkolóba kellett beparkolnia Zolinak, ahol 3 db parkoló hely, csak is kizárólag Hölgy Kamion gépkocsivezetőknek van fenntartva. Különleges. A kamera kikerült az ablakba. A rakott km távolság: 627. Nem vészes. Nem emlékszem olyanra hogy leszóltam volna azt az unalmas 3X-os körfuvart, de köszönöm a tartalmas megemlítést, amit nem is kértem. Fel is kaptam a fejem rá. Felhajtunk a 45-ös számú autópályára, Frankfurt am main irányába, de ami ez előtt úton haladtunk, láthattunk a út menti járdán 2 guggoló emberkét, forgalmat számláltak, de a nyári forróságba, pontosan 30°C mutatott a hőmérő. Borzalom. Na, hajtunk tovább. Ebbe a filmbe a Német hegyek dombok között fogunk haladni nem keveset. Gyönyörű hangulatos utazás lesz ez. Gyönyörű tájak előttünk, két oldalunkon, nincs is több hozzáfűzni valóm. Egy autohofba éri Zolit a pihenő idő töltése. (34:00)

Új napot írunk: 2015. június, 13. Pontos idő: 7:20. Autópályán haladva Zoli nagyon régi kezdeti Nemzetközis pályafutásáról mesél pár szót. Hamarosan rátérünk a 3-as számú autópályára, majd itt fogunk menni elég sokáig, míg csak fentebb nem lépünk a 7-es számú autópályához. Würzburg Városához érkeztünk, és továbbra is a gyönyörű hegyek dombok között vezet utunk. Néhol építkezési munkálatokkal is találkozhatunk. Miközben haladunk a 7-es számú autópálya irányába, mellettünk elhalad egy hosszú teher vasúti szerelvény, amin nyerges Kamion pótkocsik utaznak. Hogyha van, vagy vannak olyanok, és biztos vannak, akiket érdekel az hogy, hogy teszik fel a vagonokra a pótkocsikat, akkor ezt a videót is nézze meg Kótai Zoltántól: Zajlik az élet Trelleborg-ban továbbiakban pedig szeretném hogyha reklámoznák Kótai Zoltán YouTube csatornáját, megosztanák, FELIRATKOZNÁNAK hozzá, és így tovább. Ugyan így szeretném, hogyha a facebook Kamionos Videók csoportot is hasonlóan megosztanák sok helyen, és Barátokat, Család tagokat, osztálytársakat, és akik minimálisan rajonganak a Kamionokért, Őket szíveskedjenek meghívni a csoportba. Továbbiakban az újra műkésbe állított és mindig frissülő anyaggal jelentkező KamionosVideók weboldal elérhetőségét is szeretném, hogyha látogatnák, megosztanák. A tartalmai: Egy helyen összegyűjtve a 3 nagy Kamionos, szépen részletekre kategorizálva. A weboldal elérhetősége: http://kamionosvideok.hu/ Kicsit eltértünk a 178. Fuvartól, de máris haladunk tovább. Hogyha ezeket, a kéréseket betartják, és megteszik, azt nagyon szépen megköszönöm.

Még valami.

Aki megemlítését szeretné kérni Kótai Zoltántól, Ő írjon ÜZENETET a facebook Kamionos Videók csoportba. Még egyszer mondom: ÜZENETET. A nagy téglalap alakú (még Waberer’s belsőnézetű Kamion) borítókép jobb oldalán található meg az ÜZENET fül ! Köszönöm – köszönjük ! Most már tényleg vissza a 178. Fuvarhoz. Amelyik folyóra kíváncsi Zoli arra Én rákerestem google-n, és itt az eredmény: Würzburg folyója (azt hiszem jól is, mondta Zoli a folyó nevét. A 7-es számú autópályán haladva nagyon nagy útépítéseket láthatunk, majd később pedig újabb gyönyörű hegyek dombok között fogunk menni. Lassan elhagyjuk a 7-es számú autópályát, és áttérünk a 8-as számú autópályára München irányába, ahol ismét egy autohofba fogunk megállni, éjszakázni. Hogy legyen egy kis időjárás jelentés sűrű borult ég, amiből érkezett is egy jó adag eső, 23°C a külső hőmérséklet. Érkezünk lassan és biztosan a pihenőhelyünkhöz.

Parkolóhelyünk elfoglalva, ezután pedig új napot írunk: 2015. június, 14. A kamera belső nézetbe van, és így is marad a fuvar végéig. Minden további részlet kiderül a filmből !!!

Kedves csoport, tagok ! Végére értünk a 178. fuvarnak.

TOP